Tarot

A Tarot önismereti út és az ezoterikus tanítások – asztrológia, kabala, alkímia – demonstrációs eszköze. Beavatási út az egyiptomi főpapok idején, ahogy ez a piramisok falain máig fent maradt.

A Tarot a világegyetem képe, mely magában foglalja a múltat, jelent és jövőt, segít az öntudatosodás bizonyos szintjére jutni. Jung is elismeréssel nyilatkozott, sőt előadásokat is tartott a Tarot kártya, mint önismeretet segítő eszközéről. Segítségével az egyén pszichológiai, szellemi, fizikai, állapotáról kapunk képet.

A Tarot lapjai az élet útján a legjobb barátunkká válnak, kétségek idején bizakodást, reményt nyújtanak, de egyszersmind szembesítenek a valósággal, hogy rávezessenek az útra, a mi saját utunkra, mely meglepetésekkel van teli. Életünk végső értelmét, célját nyilván csak halálunkkor fogjuk pontosan megérteni, de addig is az a dolgunk, hogy fejlődjünk, és a lehető legjobban teljesítsük a feladatunkat, hogy azok legyünk, akik vagyunk!

Időnként megállunk és eltöprengünk tévedéseinken és előítéleteinken. A Tarot vezető ehhez, segít megérteni a megtorpanásainkat, választ ad a kérdéseinkre, mivel meglehetősen konkrét, keveset lehet belemagyarázni. Csodálatos eszköz, mely segít, hogy jobban irányítsuk életünket, jobban megértsük önmagunkat, a világot és a benne élő lényeket.

A Tarot, a numerológia és az alkímiai szimbólumok egyre mélyebb ismeretén keresztül megismerhetjük az összefüggéseket, használhatjuk az energiákat, gyógyíthatunk, meditálhatunk.

Tarot Ízelítő novemberben

A Tarot a világegyetem képe, mely magában foglalja a múltat, a jelent és a jövőt, és amely segít az öntudatosodás bizonyos szintjére jutni. Segítségével az egyén pszichológiai, szellemi, fizikai, állapotáról kapunk képet.
3.5 órás ízelítő a Tarot világáról, gyere és kóstolj bele! ...Bővebben »

Tarot Ízelítő októberben

Tarot Ízelítő szeptemberben

Ahova jó tartozni és hazajárni!

Nagy örömünkre szolgál bemutatni nektek Agatha Seymour írását, aki megtisztelt bennünket és részt vett a Clarity Club első találkozóján.

A 3 hetente szerda esténként megrendezésre kerülő Clarity Club összejövetelein szakembereink és vendég előadók tartanak előadást szellemről ...Bővebben »

Jövőteremtés a TAROT lehetőségeivel

Már csak pár nap, és indul a Clarity Club sorozatunk!

Rigó Katalin, a Clarity Szellemi Akadémia megálmodója január 18. szerdán nyitja meg program sorozatunkat előadásával. Témájának címe: “Mit hoz nekünk a 2017-es év?” A 3,5 ...Bővebben »

Jövőteremtés a számmisztika lehetőségeivel

Rigó Katalin, a Clarity Szellemi Akadémia megálmodója január 18. szerdán nyitja meg a Clarity Club sorozatot előadásával. Témájának címe: “Mit hoz nekünk a 2017-es év?” A 3,5 órás alkalom során a számmisztika és a TAROT ...Bővebben »