Clarity Szellemi Akadémia hivatalos megnyitó – 2015. március 20. – Budapest Music Center

„Több évtizede elkötelezett gyakorlója vagyok a spirituális életnek, mottóm: “A mindennapi életedben valósíts meg egyre több spiritualitást!”. Célom az, hogy a konzultációim és tanításaim hosszú távon alkalmazható eredményeket hozzanak és élhető gyakorlatot adjanak a résztvevőknek az életük és a munkájuk során. Szemlélet váltással és belső elköteleződéssel igazi változást lehet megélni az élet minden területén, hogy a fásult megszokásból kezdeményező, lendületes erővé változzanak a mindennapok. Feladatomnak tekintem az útkeresésben elakadt embereknek a kezükben lévő kulcsra felhívni a figyelmét, ami mindig is ott volt, csak elfeledkeztek róla.”

(Rigó Katalin – Alapító)

Örömmel értesítünk, hogy tavalyi évben megálmodott és az alapító által megfogalmazott nemzeteken átívelő oktatás és közösségteremtés ötletéből megvalósult a Clarity Szellemi Akadémia, melynek hivatalos megnyitójára szeretettel meghívunk.

Megnyitó időpontja:      2015. március 20., 17.30 óra

Helyszín:                      Budapest Music Center, 1093 Budapest, Mátyás u. 8.

Program:

17.00     óra         Érkezés, ruhatár, welcome falatok – kortyok

17.30     óra         Becsöngetés, a megnyitó kezdete

Az Akadémiát megnyitja:

  • Rigó Katalin – Clarity Szellemi Akadémia megálmodója, alapítója, vezetője
  • Dr. Kazanlár Aminollah Emil – filozófia tudományok doktora, festőművész
  • Dr. Szilágyi Péter – szellem tudományok elmélyült ismerője és gyakorlója

18.00     óra         Akadémia 0. óra: Zenés műsor

Guessous Majda Mária (Mesi) Junior Prima díjas magyar-marokkói énekes és Boros Gerzson Dávid

18.20     óra         Kötetlen állófogadás, baráti és sajtóbeszélgetések

20.00     óra          Program vége

Dresscode: Casual

A résztvevők száma a terem befogadóképessége miatt korlátozott, ezért kérjük részvételi szándékát 2015.március 13-ig szíveskedjen visszajelezni a jelentkezes@clarityakademnia.hu  e-mail címen, vagy közvetlenül a rendezvény Eventbride oldalán (http://www.eventbrite.com/e/clarity-szellemi-akademia-megnyito-tickets-16076616593

További információ az eseményről a következő linken: Clarity Szellemi Akadémia Megnyitó