Miért fontos a közösségfejlesztés? – Interjú Rigó Katalinnal, a Clarity Szellemi Akadémia alapítójával

Miért fontos a közösségfejlesztés?

„Egyedül nem megy” énekelte Garas Dezső és Kern András a Ripacsok című filmben.
Valóban egyedül nem megy, az ember társas lény, társakat keres. Meg kell találni azokat, akikkel össze tudunk hangolódni, akikkel az élet hullámzó tengerén együtt tudunk hajózni.
Közösség sokféle lehet, faluközösség, sorsközösség, érdekközösség, vagy bármilyen kollektíva, amit valamiféle közös sors, cél, vagy lelki kapcsolat hozott létre. Az emberi létünk alapja egy társas valóság, mindenkit emberek vesznek körül, egy társas mezőben zajlik az életünk. Fejlődésünkhöz elengedhetetlenül szükség van kisebb-nagyobb közösségekre.
Az elmúlt időkben sokat változott az egyén és a közösség viszonya az egyéni érdekek túlsúlyossá válása miatt. Éppen ezért szükséges visszatalálnunk a régi szakrális tudáshoz, a bennünk élő sámánhoz és mágushoz. Sámánokká kell válni! Szükséges a közösségért dolgozni, azért, hogy a régi, új felfedezett teremtő erőt, tudást képesek legyünk mozgósítani, hasznosítani, és ha kell, akkor az áldozatot is meghozni a közösségért.

Kinek ajánlod a Clarity Szellemi Akadémia Közösségfejlesztő kompetencia tréningjét?

A közösségfejlesztés egyre szélesebb körben elfogadott módszer, városban és vidéken egyaránt, amely rávilágít a fejletlen hátrányos területek felszín alatt rejtőzködő problémáira, de lehetőségeire is. Az ember szükségszerűen rá van utalva a másokkal való együttműködésre, mindeközben megismeri önmagát és a környezetét.
Ajánlom mindenkinek a programot, akik úgy érzik, hogy szívesen részt vesznek egy közösségi élet szervezésében, működtetésében, vezetésében és irányításában.
A Clarity Szellemi Akadémia által megrendezésre kerülő Közösségfejlesztő kompetencia tréningen a résztvevő olyan elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhet, amelynek ismeretében el tudja dönteni, hogy Ő maga mennyire alkalmas egy közösségi csoport aktív tagjaként működni, illetve mennyire alkalmas egy közösség kialakítására, a közösség életének szervezésére, működtetetésére, életben tartására, vezetésére.
Ajánlom továbbá a képzést azoknak:
• akik hivatalos, a kormányhivatal által elismert, Tanúsítványt adó engedélyezett képzésben szeretnének részt venni,
• akik önmaguk fejlesztésével még sikeresebbé akarják tenni az életüket, munkájukat,
• akik számára fontos a közösséghez való érzelmi viszony ismerete, kezelése,
• akinek fontos a tudás, tudatosság, szervezettség, és az erre épülő cselekvés.

Miért éppen a Clarity Szellemi Akadémiánál végezd el a képzést?

• Mert napra kész, nemzetközi tudással és tapasztalattal bíró az oktatók csapata,
• Mert az oktatás tapasztalati úton történik, ami azt jelenti, hogy sok gyakorlattal történik a folyamat elsajátítása,
• Szakmailag támogatjuk a végzett hallgatóinkat, segítséget nyújtunk a mentorálasban,
• Mert lehetőség van nemzetközi tapasztalat szerzésre.

Hogyan tudják a résztvevők az itt megszerzett tudást hasznosítani a mindennapjaikban?

A tréningen résztvevők olyan elméleti és gyakorlati ismeretet szerezhetnek az önismeret, az érzelmi intelligencia, a kommunikáció, a csoportdinamika és PR marketing kommunikáció témaköréből, melyeket a közösségfejlesztési gyakorlatában mindenképpen hasznosítani tud.
Megismeri a közösségelmélet fogalmait, annak a mindennapokban alkalmazható elméleti és gyakorlati tudnivalóit, a közösségfejlesztés folyamatát és különböző módszereit, a közösségben kialakuló szerepek fontosságát.
A csoportban résztvevők számára cél:
• megismerjék kik is Ők most, önmaguk fontosságára való ráébresztés, önmaguk értékeinek a felfedeztetése,
• a földrajzi hely szerinti tudás kiaknázása az adott településen,
• hogyan tudja megvalósítani önmagát, önmaga kiteljesedésén keresztül hatni a közösségre.

Az Egyén – tanul-fejlődik, valamivé válik, hat a közösségre!
Egy jó közösségben képességeink fokozottabban megnyilvánulnak.
A tréning során felfedezhető, fejleszthető mind az az erő, ami a közösségfejlesztésre fordítható.

Ezt a fejlesztőprogramot kínálja Clarity Szellemi Akadémia oktató közössége.

Ne hagyd ki, jelentkezz, tartozz Te is közénk, hogy együtt hassunk környezetünkre, szűkebb, tágabb közösségeinkre!

Várlak, találkozzunk a 2016. február 6-án induló képzésünkön!

Rigó Katalin
A Clarity Szellemi Akadémia alapítója

Ha felkeltettük érdeklődésedet, akkor olvass bővebben a Közösségfejlesztő kompetencia tréningünkről itt, vagy lépj kapcsolatba Rigó Katalinnal a +36 30 748 4199-es telefonszámon, vagy a rigo.katalin@clarityakademia.hu email címen.