Nagymamám Húsvétja

Mi a Húsvét? Csokitojás és kölnilocsolás? Pénzgyűjtés a gyerekeknek? Egyházi ünnep? A család megvendégelése? Milyen volt az ünnep gyermekkorunkban, és milyen most, felnőttként?  A Clarity Szellemi Akadémia munkatársai ezekre a kérdésekre adnak személyes és kötetlen választ ebben a hónapban. Hangolódjatok velünk a Húsvétra*.

Fogadjátok szeretettel Varju Kata, tartalomfelelősünk gondolatait az ünnepről:

Ünneptagadó

Sokáig éltem ünneptagadóként. Minden módon próbáltam kibújni az ünnepi együttlétek, a szokások és azok jelentése alól. Mostanában kezd csak világossá válni számomra, hogy ellenállásom tévedésen alapult. Mostanában érik meg bennem az igény, hogy megértsem az ünnepek valódi misztériumát, és kialakítsam a saját ünnepeinket: igaz és tisztelettel teli alkalmakat.

Addig is, Nagymamám gyermekkori Húsvétját hoztam ezért el nektek. Mikor a saját ünnepem után nyomozok, őt faggatom. Gyermekkoromban láttam, megtapasztaltam nála a Húsvét külsőségeit, viszont hozott egy döntést a fiai születése után: nem fogja őket vallásra nevelni, döntsék el ők maguk, hogyan szeretnék élni az életüket, milyen vallást szeretnének követni. Ezért aztán nekünk, unokáknak sem magyarázta el mindazt, ami a külsőségek mögött nyugszik. Oka volt arra, hogy ötéves koromban, szinte első versként Dsida Jenő Krisztus című költeményét olvassa nekem, újra meg újra:

„Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.”

Az ő tagadása lett az én, gyermekként félreértett, tagadásom, most mégis őt faggatom, hogy az ünnephez visszatérve, jelentést tudjak adni a számomra üres szokásoknak, hogy megleljem a magam útját.

Nagymamám

Nagymamám falun nőtt fel, komolyan vallásos, katolikus közegben. Az ünnepi hét Virágvasárnap kezdődött, amikor Jézus bevonult Jeruzsálembe. Pálmaág helyett, amivel egykor Jézust köszöntötték, megszentelt barkát használtunk. A megszentelt barkából egy-egy darabot lenyeltek faluhelyen, ezzel védték magukat a torokfájástól, egyéb betegségektől, és a házba is beszórtak egy-egy lecsípett barkát, óvott a tűztől, kártól, ahogy az ólokba is jutott belőle.

Nagycsütörtökön a harangok Rómába mentek. A gyermek nagymamám a szomszédos dombról leste, vajon tényleg mennek-e a harangok. Nem értette, hogy mehetnek és maradhatnak egyszerre, választ nem kapott tépelődésére. Kereplőkkel rohangáltak ilyenkor a gyerekek: harangszó helyett ők kerepeltek.

Az ünnep számára egy Krisztus történetével, nincs olyan részlet, ami ne rá utalna. Nagypénteken a lilába öltöztetett templomot látogatták meg: Jézus meghalt, gyászba borul minden. A feltámadásakor már zeng a hívők éneke, elénekelte nekem a telefonba. Szombaton volt a körmenet, a böjt azonban még kitartott azon a napon, körmenet után csak kuglóf, mazsolás kalács, aszalt szilva volt, azon a napon még csak egyszer lakhattak jól teljesen. A böjtöt csak vasárnap, a húsvéti reggelin törik meg.

Aznap reggel a gyerekek vitték el a teljes menüt megszenteltetni, tojásostól, tormástól, sonkástól. Ehhez kapcsolódik egy kedves történet a még gyermek dédnagyapámról: hallotta, hogy a pápa abban az évben olyan urbi et orbi áldást mond, ami nem csak a templomban, de a világon mindenhol osztja áldását. Reggel ugyan elindult a szomszédos falu templomába a többi gyerekkel együtt, de fél úton elnehezült a lába, lemaradt, és a patak hídján várta meg a többieket, hiszen a szabad levegőn ugyanúgy meg kellett kapnia mindennek az áldást.

Az asztalt hófehér vászonabrosszal terítik le. Megeszik a szenteltet, teát isznak. Egyetlen morzsa sem eshet le, mindent össze kellet gyűjteni, és elégetni. A böjt véget ért, Krisztus magára vette bűneinket, és feltámadt.

Az ünnep azonban még tart Húsvét másnapján is, mégpedig locsolás formájában. Akkor nem kölnivel locsoltak, hanem kulacsból spriccelték rájuk a vizet, és bizony, főleg ha csinos volt a lány, akihez több locsoló érkezett, fel kellett készülni, mert a locsoló szabadon kérhetett: tojást, füstölt sonkát vagy süteményt.

A gyerekek számára lehetőség nyílt a rosszalkodásra: kerepelés, tojásgurítás, locsolás; közben mégis nagyon komoly lelkiéletet jelentett a böjt és az ünnepre való felkészülés, a Nagyhét.

Milyen az én Krisztusom?

Dsida Jenő soraira gondolok most. De az a Krisztus, aki számomra sejlik fel nagy néha, nem szomorú, az a Krisztus szeret, ahogy Rigó Kati fogalmazta meg: „Mert a feltámadás számomra a szeretet. A szeretet pedig mindig átsegít és megsegít.” Én ezt a Húsvétot keresem.

Áldott és boldog Húsvétot kívánok!

 

A vers elolvasható a következő linken: http://mek.oszk.hu/00600/00640/html/vers09.htm

 

*Bár a helyesírási szabályzat szerint az ünnepnapok nevét kisbetűvel írjuk, az ünnep iránti tiszteletből némely cikkünk nagybetűs írásmódot tartalmaz.