Szeretném, ha ez a hagyomány az életem részévé válna – Luca napi beszámoló Szűcs Angélától

Luca napi összejöveteleink úgy az érdeklődők, mint a Clarity Szellemi Akadémia munkatársai számára is minden évben egy különleges élményt nyújtanak. A következőkben Szűcs Angéla, akadémiánk rendezvényszervező munkatársa osztja meg velünk gondolatait az idei eseményről.

Hogyan vált Angéla élete részévé a Luca nap?

Az alábbi írásból kiderül…

“Nagyon jól éreztem magamat a Luca napon. A Clarity Szellemi Akadémia megújult irodája sok finomság mellett mindenféle lelki és szellemi ínyencséggel is fogadott engem.

Fontos, hogy összegezzük a mögöttünk álló évet, aztán ennek fényében készüljünk az előttünk állóra. Nekem elsősorban erről szólt ez a nap, és a foglalkozások is ebben segítettek. A Luca nap ilyen tekintetben, egészen tavalyig nem volt része az életemnek.

Kisiskolás koromban tanultunk róla a suliban, de ott inkább a gombóc készítés és a férjünk nevének kiderítése kötött le minket. 🙂 Tavaly volt az első összegzős-felkészülős Luca napom, az idei a második és szeretném ha ez a hagyomány az életem részévé válna a következőkben is.”